Lovardánk egész évben várja a művelődni vágyó 16+ korosztályt. Amennyiben van rá igény, sátorozási lehetőséget is tudunk biztosítani, valamit szállásfoglalásban is
tudunk segíteni!
Ló és én központú tábor kezdőknek és haladóknak. A jó pap is holtig tanul: tartja a mondás, amely
leginkább igaz egy jó lovasra, így aztán ezeken az eseményeken egyaránt megfér kezdő és haladó művelője
ennek a gyönyörű foglalkozásnak. A kurzusok során sok olyan tudást lehet szerezni, amely hagyományos
edzések, lovasórák keretei között nem sajátítható el. Egyfajta út lesz ez, amely új ösvényre vezeti a
vándort, egy olyan ösvényre, ahol mélyebb betekintést nyerhet a ló és saját ősi ösztönközpontú
mivoltába. Mit is értek ezen? Nagyon egyszerű: az ember, ember, a ló pedig, ló. Az ember emberként
viselkedik, a ló pedig lóként, még is egy kommunikációs csatorna során megértik egymást. Ahhoz,
hogy a ló együttműködőbb legyen bármilyen munka során, az embernek kell az üzenetet elég tisztává
és érthetővé tennie a ló számára. Ehhez pedig elengedhetetlen saját magunk ismerete, és a ló, mint
állat ismerete. Semmilyen misztikus humbug nem lesz, érthető gyakorlati példákon és foglalkozások
során fogjuk megtapasztalni ezt a kommunikációt.
Lovastábor ára:
20.000 Ft. /1 nap, reggel 9:00-tól 20:00-ig
A tábor ára tartalmazza az ebédet és vacsorát, valamint korlátlan víz, szörp és kávé fogyasztását!
A jelentkezés 10 000 Ft. foglaló befizetésével válik érvényessé, amennyiben a táborozó a tábor kezdő időpontja előtt 10 napon belül mondja le a foglalását, a foglalót nem áll módunkban visszafizetni! Jelentkezni 15 éves kortól lehet (kiskorú személy esetén szülői beleegyező nyilatkozat szükséges). A turnusokat csak megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk el, amely 5 fő. A megfelelő színvonal biztosítása érdekében maximum 15 főt várunk egy turnusra.
Ha nincs meghirdetve turnus jelzéssel élhetsz felénk, mi pedig megszervezzük azt!
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok átvehetőek a lovardában vagy kérésre megküldöm e-mailban!
A kitöltött dokumentumokat személyesen a lovardában, vagy e-mail-ben a pasztor.terez91@gmail.com e-mail címre várjuk vissza. A A számlaigényüket kérjük előre jelezni szíveskedjenek!
- Tartás technológiai ismeretek, előnyök hátrányok ló és lovas szempontjából
- A ló alaptermészetének ismerete
-A ló életben tartásához elengedhetetlenül szükséges ismeretek és teendők elsajátítása.
(Nyugi! Nem fogjuk a táborozókkal kitakarítani az egész tanyát 😃)
- A ló anatómiájának ismerete, szerszámismeret
- Földről végzett feladatok széles skálája
- Futószárazási ismeretek ( szabadon mozgatás, futószárazás alapismeret, kettős futószár)
- A helyes segítségadások mögött megbúvó miértek. Miért így csináljuk, miért nem úgy?
- Szauna használata és Dézsafürdőzés
- A ló életben tartásához elengedhetetlenül szükséges ismeretek és teendők elsajátítása.
(Nyugi! Nem fogjuk a táborozókkal kitakarítani az egész tanyát 😃)
- A ló anatómiájának ismerete, szerszámismeret
- Földről végzett feladatok széles skálája
- Futószárazási ismeretek ( szabadon mozgatás, futószárazás alapismeret, kettős futószár)
- A helyes segítségadások mögött megbúvó miértek. Miért így csináljuk, miért nem úgy?
- Félelem a ló és lovas szempontjából, ennek kezelése elméleti és gyakorlati síkon
- Szauna használata és Dézsafürdőzés
- Ez a nap más mint a többi :D Garantált az önfeledt szórakozás
- Minimális lovastudás vagy vagányság szükséges, az az futószáron nagyjából legyen képbe az ember hogy milyen is ügetni.
- Lovon és ló mellett végzett játékos feladatok várhatóak
- Tanyasi játékok és vetélkedők is lesznek
- Ha a társaság igényli szakmázhatunk is, de ez a nap nem erről fog szólni, az az a felmerülő kérdésekre szívesen választ adunk, mert ugye ha álmunkból ébresztenek akkor is képbe vagyunk a lovak kapcsán
- Szauna használata és Dézsafürdőzés igény szerint
Mobirise.com